Puklus Péter: My Language is not Silence
önálló kiállítás | solo exhibition
festmények és szőnyegek | paintings and tufted rugs
2021. 06. 16 – 2021. 08. 06.
PRESS RELEASE
Puklus Péter az elmúlt két év zűrzavaros és kiszámíthatatlan, a pandémia által uralt időszakában intenzív kísérletezésbe kezdett és a már nemzetközi színtéren is visszaigazolódott fotográfiai munkásságának rutinját félretéve, számára új médiumokkal és technikákkal kezdett foglalkozni. Vázlatfüzetek tucatjait rajzolta tele végletekig leegyszerűsített, figurális kompozíciókkal, újra és újra ismételve az egyes motívumok legjellegzetesebb strukturális részletmegoldásait, így igyekezett megtalálni egy-egy konkrét formaképzet legautentikusabb végső állapotát. Ahogy a fotósorozatai esetében is mindig nagyon tudatosan előre, vázlatok során át kidolgozott kompozíciós sémákat realizált a beállításokban, a festményei esetében ez az alkotói gyakorlat még látványosabban érvényesül. A vázlatok a megfelelő forma és gesztusrendszer megtalálásának és kidolgozásának eszközeiként szolgálnak, így a léptékváltás a vászon felületén a már kidolgozott és lényegi elemeire redukálódott motívumot jeleníti meg, úgy hogy a gesztusok elementáris spontaneitása is megmarad a festményeken.
A kiállítás egy szűkebb tematikus válogatást mutat be az elmúlt években született festményekből, elsősorban a You Told I had Beautiful Hands / Azt mondtad gyönyörű kezeim vannak című sorozatból, amely a nagyméretű vásznakon, hatalmasra nagyított, expresszíven megfestett, az ujj- és tenyérmozdulatokkal különböző gesztusokat formáló kezeket ábrázol. Puklus festményei, mint a korábbi fotói is, rendkívül személyes élményekből táplálkoznak, a magánélet intimitásának, a párkapcsolati konfliktusoknak, a mindennap megélt érzelmi és pszichológiai dinamikáknak, az egzisztenciális kitettség megélésének, az életközepi válsághelyzetnek, a folyamatos energiaforrást jelentő szexualitásnak a képzetkörében mozognak és az önreflexió egyfajta kreatív felszabadulását reprezentálják.
A különböző technikákkal folytatott kísérletezés újabb fejezetét jelenti Puklus alkotói gyakorlatában a monumetális falikárpit, mint egy manapság meglehetősen szokatlan, kulturálisan és személyes élményanyagokkal túlterhelt médiumnak, a suba-technikának a megjelenése. A subaszőnyeg számtalan kultúrantropológiai konnotációján túl – mint például azok 60-as 70-es évekbeli hazai „kispolgári” lakberendezési gyakorlatában feltűnő elterjedtsége, a „csináld magad” vizuális kultúrában betöltött szerepe az otthonok saját képre formálásában, s mindezeknek a „vernakuláris modernizmust” közvetítő vizuális hatásoknak az ebben a környezetben felnövő gyerekek képi fantáziájára való hatása, az „imprinting faktor” stb. –, Puklus számára a szőnyeg közvetlen érzéki puhasága gyermekkori élményekhez is kapcsolódik. Az a gyermekkorából felmerülő kép, ahogy az apa mellett a subaszőnyegen hever, Puklus egyik meghatározó érzelmi relációjának, az apjához fűződő konflitusokkal terhes viszonyának a megidézése, amely már egyik korábbi fotósorozatában is megjelent. Az I’ve been Lying my Whole Life / Egész életemben hazudtam című monumentális falikárpit ennek a pszichológiai, önelemző alámerülésnek egy zaklatott, festői gesztusokkal erőteljesen megformált, érzelmileg túlfűtött autentikus kifejezése.
Bencsik Barnabás
In the turbulent and unpredictable period of the last two years, dominated by the pandemic, Peter Puklus began to experiment intensively in his locked down studio. Putting aside the routine of his photographic work, which had already been widely justified by the audience and professionals of the international art scene, he started to work with new media and techniques. He drew dozens of sketchbooks full of reduced figurative compositions, repeating over and over again searching the most condensed version of each motif, in an attempt to find the most authentic final state of a particular formal composition. Just as in his photographic series he always very consciously realised compositional schemes in his settings, worked out in advance through sketches, this creative practice is even more spectacular in his paintings. The sketches serve as a means of finding and elaborating the right form and gestural scheme, so that the change of scale on the surface of the canvas reveals the motif already elaborated and reduced to its essential elements, while preserving the elemental spontaneity of the gestures in the paintings.
The exhibition presents a narrowly thematic selection of paintings from recent years, primarily from the series You Told I had Beautiful Hands, which depicts hands on large canvas, enlarged to huge scale, expressively painted, forming various gestures with finger and palm movements. Puklus's paintings, like his earlier photographs, are drawn from highly personal experiences, moving in the realm of the intimacy of private life, relationship conflicts, the emotional and psychological dynamics of the everyday, the experience of existential exposure, the mid-life crisis, sexuality as a constant source of energy, and represent a kind of creative liberation and living of self-reflection.
Another chapter in Puklus's creative practice of experimenting with different techniques is the emergence of the monumental tufted rug as a rather unusual medium, overloaded with cultural and personal experiences. In addition to its numerous cultural-anthropological connotations, such as the striking prevalence of the tufted rugs in the 'petty bourgeois' domestic interior design practices of the 1960s and 1970s, the role of the 'do-it-yourself' visual culture in the practice of interior design of homes, and the impact of all these visual influences of 'vernacular modernism' on the visual imagination of children growing up in this environment, the 'imprinting factor', etc. – for Puklus, the immediate sensory softness of the carpet is also linked to his childhood experiences. The image from his childhood of lying on the tufted-rug next to his father is an evocation of one of Puklus's defining emotional relations, his conflicted relationship with his father, which has already appeared in one of his earlier series of photographs. The monumental wall-hanging tapestry entitled I've been Lying my Whole Life is a disturbed, emotionally overwrought authentic expression of this psychological, introspective submersion, powerfully rendered with painterly gestures.
Barnabás Bencsik